A kürti magyar alapiskolások lapja
2007
karácsonyi szám
Tartalom:
a következő fontos események történtek iskolánkban:
Ø
Megrendezésre
került a Pitagorász iskolai
fordulója
Ø
A Kincskeresők az iskolai forduló
után Párkányban mutatták be tehetségüket és munkájukat,
o
A fűri kastély története – Kovács Péter és
Csölle Stefánia
feldolgozásában és
o
A kenderfeldolgozás hagyománya Kürtön –
Kovács Balázs és Sütő Zsuzsanna
kommentálásával; Kovács Péter és Csölle Stefánia,
mint utóbb kiderült, az országos versenyen is kitűnő eredményt értek el.
Ø
A Kulcsár Tibor országos szavalóversenyen
Pozsonyban is képviseltettük magunkat, ahol Pralovszki
Krisztina a harmadik helyen végzett, és Lakatos
Hajnalka is nagyon jól szerepelt.
Ø
Könyvtáravatás – községünk könyvtára felvette a Danczi
Villebald nevet. A faluházban Meleg
Mária Danczi Villebald életéről tartott
előadást, amelyben néhány kilencedikes tanuló
is segédkezett (Nagy Evelin, Varga
Barbara, Lakatos Hajnalka, Kanyicska Bence, Danczi Tamás).
Ø
Mikulás - kupa – Tanulóink Párkányba utaztak focitornára,
ahol a résztvétel tűnt a legfontosabbnak
(az 5. és a 6. osztály fiú )
Ø
Iskolánkban járt a Mikulás -A krampuszok kíséretében szétosztotta az
ajándékokat (az almát és a mogyorót).
Ø
A karácsonyfa felállítása – Elkezdődött az ádventi időszak, így felállítottuk
a karácsonyfát iskolánk folyosólyán, azóta mindenki naponta megcsodálja.
Ø
Írónő – 2007. 12. 6-án Jakubecz Márta írónő látogatott
el iskolánkba, ahol bemutatta a legújabb könyvét- Isten állatkái
Ø
Gál Tamás – színművész műsora
o
az
első részében a kicsik Mátyás királyról szóló meséken vigadozhattak az
óvodásokkal.
o
A
második részben a felső tagozatosok részére Nagy László: Rege a Tűzről és a
Jácintról című előadását élvezhették.
Ø
Szavalóverseny – A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó
Verseny iskolai fordulója került megrendezésre iskolánkban-a legsikeresebbek
továbbjutottak az Érsekújvárba(a névsort lásd a központi faliújságon)
Ø
Karácsonyi koncert – az iskolánk mellett működő zeneiskolások
koncertet adtak.
Ø
Karácsonyi műsor – Minden osztály nagy lázban égve készül
a bemutatóra. Reméljük, hogy mindenkinek sikerül!
Gratulálunk
azon tanulóinknak, akik helyezést értek el iskolánk képviseletében,
és további sok sikert kívánunk a következő megmérettetéseknél is!
Kincskeresők III. országos versenye
Táncóráról érkeztünk haza, amikor
telefonon értesítettek arról, hogy a Párkányban bemutatott prezentációnkkal
továbbjutottunk Dunaszerdahelyre a Kincskeresők III. – regionális értékeket
felkutató diákok országos konferenciájára.
Csapattársam Kovács Péter, IX. osztályos
tanuló, felkészítőnk Pócs Krisztina tanító néni volt.
Ennek a
rendezvénysorozatnak a célja az, hogy a diákok a regionális értékeket kutatva
megismerjék az önálló kutatómunka módszereit, írásbeli és fotódokumentációt
készítsenek, forrásmunkákkal dolgozzanak, majd ezeket rendszerezve bemutatóba
tömörítve adják elő.
Mi a fűri kastély történetét dolgoztuk fel és adtuk elő. Nekünk ez nagyon
jól sikerült. Az előadás után a Patria rádió munkatársa még interjút is
készített velem, ami engem nagyon boldoggá tett. Ilyen még velem sosem történt!
A konferencia második napján volt a megjutalmazás. Az egész kiértékelést az
STV is sugározni fogja. Mindannyian emléklapot, valamint szép könyveket
vehettünk át. Jól esett a zsűri elismerése és gratulációja.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy
nyilvánosan is köszönetünket kifejezni Pócs Krisztina tanító néninek.
Ahogy mondani szokták:,,nélküle ez a produkció nem valósult volna meg!”
Csölle Stefánia, VIII.
osztály
,,Forró
nyomon” ,,Forró nyomon” ,,Forró nyomon”
Iskolánkban az idei karácsony előtt ilyen
kérdésekkel faggattuk a „nagyokat”:
Van –e felesége a Mikulásnak?
·
Lebocz Dóra és
Bíró Nóri
o
A NEM választ
tartották a legkézenfekvőbbnek.
·
Több felesége is
van - nyilatkozta Sebők Fanni.
·
A Mikulás
felesége biztos a Hófehérke - így vélekedett Sütő Borbála.
A következő kérdéseink is elég
érdekfeszítőnek tűntek:
Mivel jár a Mikulás?
·
Kovács Hajnalka -
Autóval!
·
Kanyicska Barbara
- Zöld Trabanttal!
·
Wittman Erik -
LADA
·
Varga Barbara - A
járatos busszal!
·
Bíró Nóri –
Gyalog
Ehhez inkább már nem szólok semmit,
mindenki tudja a magáét!
Miért van nagy hasa a Mikulásnak?
Elég színes palettáját kaptuk a
válaszoknak!
·
Pralovszki
Krisztina - Sok sört iszik.
·
Pócs Tamara -
Mert a „kokakóla” reklámban is nagy hasa van.
Ki segít a Mikulásnak?
·
Witmann Erik -
Senki!
·
Sütő Borbála - A
7 törpe!
·
Lakatoš Hajnalka
- A manók!
A
„kicsik” így válaszoltak riportereink kíváncsi kérdéseire:
1. Honnan van a Mikulásnak pénze az ajándékokra?
·
Hakke Arnold - Sokat dolgozik.
·
Korega Vivien - A
Mikulás nem veszi, hanem fából készíti az ajándékokat a jó gyerekeknek.
·
Téglás Gergő –
,,Biztos bankot rabol!” – kiabálja Gergő
2. Mitől olyan nagy a hasa a Mikulásnak?
·
Sütő Anna -
Szerintem azért, mert sok csokit eszik.
3. Hogyan mászik be a kéményen?
·
Rigó János - A
Mikulás bevajazza magát, és így jobban csúszik. Ezért fér be a kéményen.
4. Van a Mikulásnak felesége? Ha van, akkor hogy néz ki?
·
Téglás Gergő -
Van. A felesége is kövér és piros szoknyában, meg kabátban segít a manóknak
játékokat készíteni.
5. Mivel közlekedik?
·
Trnovski Tamara
-Varázsszánnal hordozza az ajándékokat szerte a világon. A szánját rénszarvasok
húzzák.
6. Mit kívántok az ünnepekre osztálytársaitoknak?
·
Juhász Kristóf –
Békességet, szeretetet, ha lehet, akkor magamnak egy kistestvért.
·
Stégmár Gréta – A
legújabb Barbie babát, meg mindent, amit a reklámban láttam.
,,Forró nyomon” ,,Forró nyomon” ,,Forró nyomon”
Karácsonyi bevásárlás - avagy
hisztéria a ,,TESZKÓBAN”
Hát igen, sejtettem......
Belépek a ,,Teszkóba” és mit látok? Tömegnyomor!!!
Emberek ezrei vásárolnak karácsonyra, lökdösődnek, kiabálnak, mindenki csak
előre tolakszik. Hiszen ez a békesség és a szeretet ünnepe! És a megértésről ne
is beszéljünk!
A polcokat már félig „kirabolták“, de azért még akad mit megvenni a
kedves vevőnek.
Én is megpróbálok előre araszolni, de egy ,,jól nevelt”kisfiú elszalad
előttem, és elesik a lábamban. Még jó, hogy én nem estem el! Elindulok
a testvéremmel a játékok felé, nagy feliratokat veszek észre.
A falakon mindenütt ez van kiírva:
Minden játék 50% árengedménnyel!-
Ugyanebben a percben egy kislányt pillantok meg, aki toporzékol, és
azt kiabálja, hogy ő addig innen nem hajlandó elmenni, amíg meg nem kapja
a ,,barbibabát” és a hozzájáró ,,Kent”(hát Ken nélkül nem élet az élet, ő
már csak tudja) !
Ja igen, ilyenek a MAI gyerekek! – gondoltam magamban!
A kiscsaj csak tovább sikít, ordít, már az egész,,teszkó” vele van
tele(pedig elég nagy a terem)!
Na mindegy, továbbindulok. A kosarat elkezdem tolni, ami persze már
kb. 15 kiló a sok pakktól, de pechemre nekitolom egy pultnak! Arról
majdnem minden leesik, de gyorsan felkapdosom és vörösen továbbindulok!
Mindenhol feliratok köszöntenek ránk a ,,kedvezményes vásárlás”
lehetőségéről:
Minden 100% árengedménnyel!
3-at fizet, 1-et kap, ez a legújabb AKCIÓNK!!
Ez valóban megéri, még annak is, akinek már tele a spájz ugyanezzel a
fantasztikus, semmire nem használható, de porfogónak megfelelő termékkel.
Mindent leáraznak, legalábbis amit csak lehet, aztán mégis minden
a duplájába kerül. Hiába, az akció, az akció!
VÉGRE, a pénztárnál vagyunk, amikor megszólal a mikrofon és egy
mély, búgó férfihang beleszól: ,,Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk hű
vásárlóinknak, a fagyasztópult mellett a hűtött csirkék akciósan kaphatók!”
Na – gondolom - főleg akkor kellemes, ha valaki a teszkóba megy
vásárolni, mert ott aztán ilyenkor nem lehet kibírni.
Szeretnék mindenkinek egy jó tanácsot adni a végére: Aki szereti a
tömegnyomort, a tolakodó, lábára
lépkedő, másik nyakába köhögő, dühös,
ingerült, pénzét pazarló,
felesleges dolgokat vásárló polgártársainkat, az bátran üljön fel a
,,teszkósbuszra” Újvárban (mert az a legközelebbi), és azoknak kellemes
karácsony előtti bevásárlást kívánok!!!!!!!
TÚLÉLÉSRE FEL!
A LEGKISEBB IS
SZÁMÍT-TESCO!
Izsák Flóra, IX.A.
J (avagy csúcsformában, mint Angelina Jolie) J
Kedves Olvasó!
Biztosan ismered
azt az érzést, amikor jóízűen megettél egy-egy kakaós, mákos és diós bejglit,
és ráállsz a mérlegre, ami szinte már füstöl és majd kipattan a rugó, úgy
peregnek felfelé a számok, és hajtépés közepette állsz a mérlegen a
fürdőszobában.
Ilyenkor
foglalkoztat engem is a kérdés: Miért van, hogy a sztárok mindig jól néznek
ki??? Az újságok mindig arról írnak, hogy Angelina Jolie hányadik gyerekét
fogadta örökbe, és milyen jól néz ki. Na igen, ám a retusált kép ne tévesszen
meg! Ő is megeszik naponta
2 rúd bejglit, 3
tábla csokit és fél kiló szaloncukrot (Hmmm! Megkívántad ugye? Várj, még nem
fejeztem be. Olvasd végig!!!)
Hol is tartottam?!
Ahham. Szóval, nyugodj meg, te is vagy olyan karcsú mint ő. Ha mégjobban fokozni szeretnéd az örömteli látványt, csak fogadd meg
pár tippemet!
Először is: Nem
kell mást csinálnod, csak figyelj az étkezésedre!
Reggel keveset,
délben többet és este pakold tele magad a tv előtt. Á, csak vicceltem! Csodákat
tehetsz, ha mindezt fordítva alkalmazod!
A másik tippem:
,,Egy kis torna senkinek sem árt!”, tehát lefordítva magyar nyelvre, naponta
mozogj a friss levegőn! Természetesen ez alatt nem azt értem, hogy orrvérzésig
hajszold magad, mikor már a szemeid is düllednek kifelé! Elég, ha az utcán
sétálsz egy keveset (a társaság sokat javít a hangulaton-persze, csak a jól
megválasztott)!
Tehát nem kell mást
tenned, csak fogadd meg a tanácsaimat, és azzal a tudattal, hogy ez lesz az
utolsó falat a ,,tiltott gyümölcsből” , most ülj le, és egyél meg egy csokit!
Én tudom, hogy sok
mindenre képes vagy és ha kicsit is erős vagy, márpedig tudom hogy az vagy, te
is úgy fogsz kinézni, mint Angelina Jolie, sőt valódi is lehetsz!
Hidd el én már csak
tudom!
Fogyókúrára fel (de
ne vidd túlzásba)!
Nagy Evelin, IX.B
Karácsony
az év legszebb ünnepe. Ezen a napon az emberek között meghittség, szeretet,
béke és nyugalom uralkodik. De vajon karácsony – e a karácsony hó nélkül?
Gondolom már mindenkinek volt része
fehér és „fekete” karácsonyban is egyaránt. Hát az utóbbi nem hangzik valami jól. A fehér a
tisztaság jelképe. Viszont a fekete utcák az elszáradt fű, a sötét szántóföldek
rossz hangulatot, unalmat és fáradságot idéznek elő. Milyen jó az az érzés, ha
karácsony reggelén a hótúró zörejére ébredsz fel, odaszaladsz az ablakhoz,
kezeddel letörlöd a párát, és kint meglátod, hogy mindent ellep a puha, friss
fehér hó. Hópelyhek szállingóznak az égből, mint a kisangyalkák. Szerintem ez
nem csak a gyerekeket, de a felnőtteket is nagy boldogsággal tölti el. Sajnos
az időjárásnak nem parancsolhatunk, ezért csak reménykedhetünk, hogy karácsony
napján hó fogja borítani a tájat. Ennek a szép élménynek már lassan csökken az esélye, mivel a globális felmelegedés ezt
megakadályozza.
Évente pár
Akkor sem kell kétségbe esni, ha az idei ünnepek nem
lesznek hófehérek, de azért még a karácsony, boldog karácsony lesz.
Fejtsd meg a keresztrejtvényt a színek alapján –az
angoltudásod segíthet!
1. 2. 3. 4. 5. 6.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2. |
|
|
|
|
|
|
|
3. |
|
|
|
|
|
|
|
4. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
5. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
6. |
|
|
|
|
|
|
Fejtsd meg a
keresztrejtvényt! Ha tudod mit jelentenek a következő szavak szlovákul,
megkapod a helyes megfejtést!
58
|
|
3 |
|
|
|
|
8 |
|
|
|
|
|
|
|
7 |
|
|
|
2 |
|
4 |
|
6 |
|
|
|
1 |
|
|
|
|
|
|
|
9 |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. hó
2. kerékpár
3. szemüveg
4. szvetter
5. veréb
6. szorgalmas
7. szélkabát
8. mókus
9. gyorsvonat
Keresd meg a hangszereket a rejtvényben és húzd ki őket (mind a 8
irányban)!
Ha mind megvan, sorba olvasd össze a kimaradt betűket, és a megfejtést írd
a vonalra!
Furulya, duda, zongora, cimbalom, fuvola, citera, orgona, szaxofon, hegedű,
oboa, cselló, lant, dob, gitár, hárfa,
F |
U |
R |
U |
L |
Y |
A |
K |
D |
U |
D |
A |
A |
C |
G |
A |
H |
E |
G |
E |
D |
Ű |
R |
Á
|
R |
S |
I |
O |
B |
O |
A |
C |
S |
C |
O |
D |
O |
E |
T |
M |
O |
L |
A |
B |
M |
I |
C |
O |
G |
L |
Á |
N |
O |
F |
T |
Y |
I |
T |
C |
B |
N |
L |
R |
V |
R |
N |
S |
I |
L |
E |
L |
A |
O |
Ó |
U |
Á |
A |
A |
N |
O |
G |
R |
O |
G |
Z |
F |
H |
L |
N |
O |
F |
O |
X |
A |
Z |
S |
Megfejtés:…………………………………………………! Nagy
Evelin IX. B
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
l |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
s |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
c |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
a |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Egy kis
német…
Lakatoš Hajnalka, IX.B
avagy
Az ideális ajándék kiválasztása
Oh, ünnepi gondok! Magát az
ünnepeket az emberek legtöbbje szereti, de a vele járó gondok...Hát igen!
Az ajándék. A mai világban nagyon
nehéz megvásárolni a tökéletes ajándékot. De van ennél nehezebb dolog is,
kigondolni azt a meglepetést. Jelentős észrevételem az, hogy a lehető
legjobb ajándékra mindig a legutolsó pillanatban találunk rá(én általában,
ha a karácsonyt vesszük, mindig december 20-án jut eszembe
a meglepetés).
Ebből következik 1-2 tipp, jó tanács:
-
Karácsonyi ajándékon legjobb már szeptemberben
gondolkodni és persze spórolni is, hisz általában karácsonykor zsebpénzi
egyenlegünk = 0 Sk.
-
Esetleg okosabb és idősebb testvérünket rávenni, hogy
keressen valami cuki kis ajándékot, s ha talál, majd netán én is
pénztárcám mélyére nyúlok.(Nem rossz megoldás, csak általában az okos és
idősebb testvérünk mindig a lehető legdrágább ajándékot válassza. És ha te
vagy az a okosabb és idősebb testvér, akkor sajnálom)
-
Ha mégis talál egy szuper jó dolgot, akkor szigorúan
50-50 % alkudjunk vele(aztán a későbbi időkben netán ,,véletlenül“
elfelejtjük kifizetni a számlát – ez sem rossz, hacsak testvérünk nem egy
bank alkalmazottja).
Azért akad 1-2 kevésbé jó módszer is:
-
Teljesen véletlenül elfelejteni a karácsonyi
ajándékot!
-
Szerettünknek adunk xy pénzösszeget és vásároljon, amit
akar – ez voltaképp előnyös, hisz az illetőnek biztos fog tetszeni az ajándék,
nem lesz kicsi és nagy sem, sőt pont az ő ízlésének fog megfelelni! Tehát, ki
az az őrült, aki kihagyná az ajándékozás örömeit!
-
Nem kell karácsonyt tartani (na ez már túl morbid)!
-
3-4 évi karácsonyi ajándékpénzösszeg helyett, elmenni
karácsonykor nyaralni – hisz a mai világban már mindent lehet!
Végül, ha rám hallgatsz, akkor úgy jársz el, ahogy Neked a legjobb!
Danczi Tamás, IX.A
Csillag születik
Oly szép ez az est, Krisztus születése napja.
A pásztor, Jézus előtt kalapját meghajtja.
Szűz Mária örül, karján szent gyermeke.
Isten küldte fiát üdvözítőnek.
Csillag vezette a pásztort Betlehembe.
Isten az embert s földet megmentette.
Lebocz Dóra
Karácsonyi vers
Itt van a 12. hónap, a december,
a vásárlási lázból nem ereszt el.
Gatyám zálogban, úszom a boltban,
meglepetés lapul minden szatyorban.
Mindenütt vásárlás, mindenütt akció!
Mindent meg is veszünk,
mert minden eladó!
Wittman Erik
Mi az élet 4 szakasza?
1. Amikor elhiszed, hogy van Mikulás.
2. Amikor már nem hiszed el, hogy van Mikulás.
3. Amikor te vagy a Mikulás.
4. Amikor úgy nézel ki, mint a Mikulás.
- Mi a köze a Mikulásnak Piroskához?
- Hát a Mikulás Piroska bátyja!
Két szőke nő beszélget:
- Képzeld idén a karácsony pont pénteki napra esik!
- De remélem nem 13-ára!
...megérkezett... ...,,van
zsákodban minden jó- piros alma, mogyoró“...
...ugye csinosak és ügyesek
a krampuszok... ...Mikulás ide vagy
oda, a matematika
mindenek
fölött...
(x-42):365n+6=y+(-
255)??????
Kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben
gazdag új esztendőt kíván
a szerkesztőség!
Szerkesztők: Nagy Evelin, Varga Barbara, Sütő Szilvia,
Dikan Richárd, Téglás Dávid, Izsák Flóra,
Danczi
Tamás, Lakatoš Hajnalka és még sokan mások
Felelős szerkesztő: Szabó
Andrea
Cenzúrázták: iskolánk
pedagógusai
Támogatóink: Hóka
Rozália-iskolánk igazgatója és Kürt
község önkormányzata